Emlékjel szentelése Drágabártfalván

Kárpátalján csaknem hagyománnyá vált, hogy az évtizedekkel, sőt évszázadokkal korábban a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye templomaiban Istent és a hívőket szolgáló tisztelendő atyákról megemlékezzenek. Egy ilyen megemlékezés tanúi lehettünk 2015. október 30-án, az Ilosvai járási Drágabártfalván. Az eseményt egy jelentős kutatómunka előzte meg, melynek célja volt a néhai drágabártfalvai lelkészek sírhelyeinek beazonosítása. A kutatást Szadocha Mihajlo a „Lelkiség, újjászületés és fejlődés” társadalmi szervezet vezetője végezte, Bendász Dániel főesperes iránymutatásaival. A sírhelyek emlékjeleit a kommunista hatalom ideje alatt megrongálták, illetve elpusztították.
A feltételezett sírok területének megtisztítása során egy félig elásott kovácsoltvas keresztet találtak. Újhelyi Jenő atya (Drágabártfalván lelkészként szolgált 1924-1949 között) családi iratai alapján derült ki, hogy a kovácsoltvas kereszt az 1941-ben szétszedett és elbontott régi templom oltár feletti toronykeresztje volt. A kutatásnak köszönhetően sikerült megtalálni a szintén drágabártfalván szolgált néhai Tóth István atya leszármazottjait is, akik közül sokan élnek Ukrajnában és Magyarországon, de a világ más
országaiban is. Egyikük Baranyi Elek, ugyancsak kutatta a felmenője sírhelyét, így Bendász Dániel atya közvetítésével ismerkedett meg Szdocha Mihajloval. Eldöntötték, hogy a sírokat helyreállítják, valamint emlékjelet létesítenek.
Tóth István (1849-1915), Kossey Antal (1832-1894) esperes-lelkészek, valamint Kimák Viktória (1842-1905) Kossey Antal feleségnek, és Koczán Bazil (1763-1807), Pásztélyi András (1803-1855) esperes-lelkészek síremlékeit állították helyre. A helyreállítások során a sírok közé egy kőtalapzatra került a drágabártfalvai régi templom oltárfeletti toronykeresztje. A kőtalapzaton lévő táblán az alábbi szöveg olvasható magyar és ukrán nyelven:
„E kereszt az 1941-ben elbontott drágabártfalvai templom oltár feletti toronykeresztje volt. Újhelyi Jenő esperes-lelkész rendelkezése szerint elődei Koczán Bazil, Pásztélyi András, Kosszey Antal és Tóth István esperes-lelkészek sírjai felett lett felállítva, az Ő emlékükre. Nagy odaadással szolgálták Istent és a Ruszin Görögkatolikus Egyház Munkácsi Egyházmegyéjét, és akik saját életpéldájukkal tanították Drágabártfalva híveit, hogy az Úrban éljenek, ne vétkezzenek, felebarátjaikat szeressék és bocsássanak meg egymásnak.
Emlékük örökké él, nyugodjanak békében.”

A Drágabártfalvai Szent Miklós templomban ünnepi szentmisét tartottak: Bendász Dániel sztauroforoszi protopresbiter, Brovdi Petro, Szaraj Alexander és Kis Mihajlo atyák. A szentmisén többek közt részt vettek: Kossey Antal leszármazottja Kossey Miklós Ungvárról, Tóth István leszármazottjai Magyarországról és Munkácsról, valamint Pásztélyi András leszármazottja Ausztriából. Továbbiakban a síremlékeknél gyászmisét mutattak be. A szentmisék egyházi-szláv és magyar nyelven folytak.
A szentmise után Mihajlo Szadocha röviden ismertette a drágabártfalvai görögkatolikus egyházközség a kezdetektől napjainkig terjedő időszakát. Bendász Dániel protopresbiter érdekes történelmi tényeket idézett a Drágabártfalván szolgáló korábbi esperes-lelkészek életéről és lelki szolgálatáról. A hallgatóság megtudhatta, hogy Pásztélyi András esperes-lelkész verseket írt és legendákat gyűjtött, melyek Erdélyi János által szerkesztett „Népdalok és mondák” c. kötetben jelentek meg. Az 1846-ban kiadott kötetben az egyik monda Csodatevő Szent Miklósról szól, aki a tatárjárástól mentette meg Drágabártfalva lakosait. A hallgatóság Kossey Antal atyáról megtudhatta, hogy részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, mint tábori lelkész és honvédhadnagy volt, az orosz csapatokkal szemben vívott harcokban megsérült. A szabadságharc leverése után egyik kezdeményezője volt a császárhoz beadott folyamodványnak, melyben jogokat kértek a helyi ruszinságnak. A kérelmező küldöttség tagjaként Bécsbe is utazott, hogy részt vegyen a császári meghallgatáson. A folyamodvány legfontosabb tételei, hogy helyi szinten a császár engedélyezze a ruszin nyelvű tankönyvek, folyóiratok megjelenését, valamint a népiskolákban, gimnáziumokban és a szemináriumokon ruszinul oktassanak, továbbá a ruszin nyelvet nem beszélő hivatalnokokat váltsák le.
Szadocha Mihajló érdekes történelmi előadása folytatásaként Tóth István atya életútját ismertette. A korabeli okiratok bemutatásával a résztvevők megismerhették Tóth István közösségi tevékenységét, azaz a falu oktatásának fejlesztéséért és művelődési események megszervezéséért végzett önzetlen munkásságát. Az atya kezdeményezéseiben és tevékenységében felesége, Viktória is részt vett. Az előadáson szó esett a leszármazottakról, mint például Baranyi Elek – a megemlékezésen is résztvevő – ükunokáról, aki pályázati referens a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, valamint bátyáról, dr. Baranyi Andrásról, aki Magyarország kazahsztáni nagykövete, továbbá a munkácsi Popovics-családról.
Kossey Miklós Julievics a családfájáról - melyet 5 nemzedéken át görögkatolikus lelkészek alkotnak - tartott előadást. Az előadáson elhangzott, hogy I. Lipót (1640-1705) magyar király a család egyik felmenőjének, Kossey Vladislavnak nemesi oklevelet adományozott a katolikus egyházért végzett szolgálatiért és egyben lelkipásztori feladatok elvégzésére kötelezte a ruszin közösségekben. Az okiratot jelenleg a Budapesti Történeti Múzeumban őrzik. Említés esett az üldözés idejéről is, melyet családja a kommunista hatalom idején élt át. Ugyancsak ismertette testvére, néhai Kossey György történeti kutatómunkáját a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyéről. A kutatási eredményekről számtalan tudományos kiadvány látott napvilágot, melyek népszerűek az egyházi személyek és kutatók körében egyaránt, nemcsak vidékünkön, hanem külföldön is. Kossey Miklós a testvére tudományos-ismertterjesztő könyveiből ajándékozott egy sorozatott Szadocha Mihajlónak, aki azonban a lentebb felsorolt kiadványokat a falu könyvtárának ajánlotta fel: „Egyházi unió”, 1996; A munkácsi egyházmegye apostoli alapítása”, 1997; „Ajkaim a teljesség szívéből beszélik el”, 1998; „Romzsa Tódor”, 2003; „A Munkácsi egyházmegye katedrálisa és püspöki székhelye”, 2011;

Bacsinszky Iván
helytörténész
Magyar nyelvre fordította: Baranyi Elek




Loading...