Dubrivka Papi Dinasztiái: Házassági Stratégiák és a Lelkészi Elit Formálódása a Munkácsi Egyházmegyében

 Bevezetés: Dubrivka mint a Kárpátaljai Lelkészi Társadalom Tükre

A dubrivkai Szent Péter és Pál templom története egy olyan mikrotörténelem, amely hűen tükrözi a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye tágabb társadalmi, kulturális és vallási folyamatait a XVIII. századtól egészen a XX. századig. A plébánia krónikája elválaszthatatlan az ott szolgáló papok sorsától, akik között felvilágosult népművelők, a régió fejlődésében kulcsszerepet játszó közéleti és politikai szereplők, valamint a hitükért vértanúhalált halt lelkipásztorok egyaránt megtalálhatók. Életútjuk a stabilitás, a nemzeti újjászületés és a totalitárius rezsim brutális elnyomásának korszakait öleli fel, tanúságot téve a hit és az emberi szellem törhetetlenségéről.

E tanulmány központi tézise, hogy a dubrivkai plébánián szolgáló lelkészi dinasztiák részletes életrajzi adatain keresztül bemutatható egy zárt, önfenntartó papi elit kialakulásának és működésének mechanizmusa. A dokumentum azt vizsgálja, hogy a dinasztikus öröklődés és a gondosan megtervezett, stratégiai házassági szövetségek miként szolgáltak a társadalmi tőke megerősítésének, a kulturális identitás megőrzésének és a regionális befolyás megszilárdításának hatékony eszközeiként a kárpátaljai görögkatolikus papság körében.

Mielőtt azonban részletesen elemeznénk e papi dinasztiák hálózatait, szükséges megismernünk azt a történelmi környezetet – a plébánia és a templom történetét –, amely keretet adott ezen összetett társadalmi struktúrák kialakulásának és virágzásának.

MARIJA DUTKO: EGY KÖLTŐ HANGJA A HÁBORÚ IDEJÉN

 

Ki is az a Marija Dutko

Hogyan születik művészet a tragédia hamvaiból? Marija Dutko, egy négygyermekes kárpátaljai édesanya számára a költészet nem választás, hanem szükségszerűség volt – egy nyelv, amely a személyes veszteség és egy nemzet háborújának kohójában formálódott. Története nem csupán egy alkotó pályájának kezdete, hanem megrendítő tanúságtétel az emberi lélek erejéről. Versei, amelyek a gyászból és a fájdalomból fakadnak, a művészet gyógyító és emlékeztető szerepét mutatják be a legnehezebb időkben, egy olyan hangot képviselve, amely egyszerre személyes és egyetemes.

Az alkotás szikrája: Amikor a fájdalom verssé válik

Marija Dutko számára a versírás nem gyermekkori álom beteljesülése volt, hanem egy felnőttkori szükséglet, amelyet két megrázó esemény hívott életre.

• A testvér elvesztése: A költészet a testvére, Vaszil elvesztése után vált számára az érzelmek feldolgozásának eszközévé. A gyász egy teljes hónapra elzárta a külvilágtól; ahogy ő fogalmazott, a családjuk „nem élt” abban az időszakban, teljesen elszigetelődtek a hírektől és az internettől. Debütáló kötetét, a «Я дякую, солдате, за життя!»-t (Köszönöm, katona, az életet!) neki és Ukrajna minden védelmezőjének ajánlotta.

• Az „Ohmatdit” kórház elleni támadás: Ebből a mély gyászból egyetlen hír rántotta ki: a kijevi „Ohmatdit” gyermekkórházat ért támadás. Ez a hír volt az a „trigger”, amely áttörte a gyász falát, és az elfojtott érzelmek robbanásszerű kitörését váltotta ki. Miközben négyhónapos gyermekét ringatta, a tehetetlen düh és a megújult fájdalom szülte meg első versét – egy azonnali, zsigeri választ a háború kegyetlenségére.

Ez a két alapvető trauma – az egyik mélységesen személyes, a másik egy kollektív sokk – vált költői világának ikerpillérévé, megalapozva a műveit meghatározó párbeszédet a magángyász és a közösségi felháborodás között.

Marija Dutko költészetének világa: Fő témák és üzenetek

Marija Dutko versei a háborús valóság különböző rétegeit tárják fel, a személyes gyásztól a kollektív háláig. Műveiben három központi téma rajzolódik ki, amelyek együttesen adják költészetének erejét és mélységét.

 A háború és a hála hangja

Dutko költészetének egyik alappillére a hazaszeretet és a katonák iránti mélységes tisztelet. Versei nem csupán a háború borzalmairól szólnak, hanem arról a háláról is, amellyel a hátországban élők tartoznak azoknak, akik az életüket kockáztatják a békéért. A kötet címadó verse, a „Я дякую, солдате, за життя” tökéletesen összefoglalja ezt az érzést, köszönetet mondva a mindennapi élet apró, békés pillanataiért.

A Egreshát(Vulsіnky) görögkatolikus egyház és papsága

 

Ez a dokumentum a "A Egreshát görögkatolikus egyház és papjai" és az "Egreshát Papjainak Krónikája" című forrásokból származó kivonatok alapján készült, áttekintve a legfontosabb témákat, ötleteket és tényeket a vulshinkai (Egreshát) görögkatolikus egyház és papságának történetéből.

1. Vulshinkai (Egresh át) falu és egyházának történelmi gyökerei

·        Hosszú történelem: A falu már a XVІ. században, hivatalosan pedig 1602 óta említve van.

·        A templom központi szerepe: A kő görögkatolikus templom a falu központi épülete és spirituális központja, amelynek építése 1770-ben kezdődött és több évtizeden át tartott, végül 1801-ben, vagy egyes források szerint 1806-ban fejeződött be.

·        Korábbi templomok: A kőtemplom előtt "fa Szent Mihály templom állt, jó állapotban, két haranggal, minden ikonnal díszítve." Ez a fatemplom többször leégett, ami arra ösztönözte a helyieket, hogy kőépületet emeljenek.

·        Építkezési részletek: Az építkezésbe olasz mesterek is bekapcsolódtak. A templom tetői kezdetben zsindellyel voltak fedve. Az ötsoros ikonosztázion a templom építésének idejéből származik.

·        Harangok és harangláb: 1930-ban kő haranglábat építettek a templom mellé, ahová áthelyezték a harangokat a templom falainak megóvása érdekében. A harangokat Csehországban készítették és Uzhhorodból szekerekkel, ökrökkel hozták el.

·        Háborús veszteségek és új harangok: "A háború idején két kis harangot elvittek, hogy fegyverré olvasszák. Egy harang maradt, és két kicsit az uzshhorodi «Акорд» cég készített." Egy kisebb harangot „Friedrich Jenich Aradi” öntött 1913-ban, egy nagyobbikat az „Akord” cég 1935-ben, amikor Jevhen Dohovics atya volt a pap.

·        Változó templomi ünnep: 1936-ig a templom védőszentjének ünnepe Szent Miklós napján volt, majd ezt követően Szűz Mária oltalmának ünnepén.

·        Dokumentumok elvesztése: Sok egyházi könyv és dokumentum "eltűnt 1948–1949-ben, a szovjet hatalom eljövetelével."

A Lyuta (Havasköz) falu és egyházának története es a Papok, különös tekintettel az 19. századra.

Lyuta (Havasköz) nevű falu és a hozzá kapcsolódó egyház történetének kulcsfontosságú elemeit foglalja össze, különös figyelmet fordítva az 19. századi eseményekre és a közösségre gyakorolt hatásukra. A források betekintést nyújtanak a település demográfiai változásaiba, gazdasági fejlődésébe, oktatásába és kiemelten az egyházi életébe.

1. Lyuta falu történeti áttekintése és fejlődése

·        Korai település és birtokviszonyok: Lyuta története a 13. század közepén kezdődik, az Uj (Uzs) domínium részeként. A falut 1320-tól a Drugeth család birtokolta a 17. századig. A falut hivatalosan 1567-ben alapították, ekkor mindössze két család lakta. A népesség fokozatosan növekedett, 1588-ban már 12 háztartás volt. Egy 1599-es járvány azonban visszaesést okozott, 6 családra csökkentve a lakosságot. "У 1599 село перенесло епідемію і зменшилось населення — тоді тут налічувалися 6 родин."

·        18. század: A 18. században jelentős növekedés tapasztalható: 1715-ben már 39 család élt itt, és két vízi malom is működött.

·        19. század: Népességrobbanás és gazdasági fellendülés: Az 19. század első felében Lyuta drasztikusan megnőtt. "Протягом першої половини XIX століття Люта значно зросла. Тут налічувалося 109 дворів, у яких проживало 1014 чоловік." A lakosság egyre nagyobb része foglalkozott kézművességgel. A fakitermelés és fafeldolgozás kiemelten fontos gazdasági ággá vált, részben a német (sváb) telepesek, mint például Raike és Laver érkezésének köszönhetően. " Fűrészáru, zsindely és dongagyártás zajlott, a helyi parasztokat pedig szénégetésre és hamuzsírgyártásra is használták. 1896-ban a vízi kerék helyett gőzgépet, valamint két fűrészkeretet és egy körfűrészt szereltek be a fűrészüzembe, ahol ekkor mintegy 30 állandó munkás dolgozott.

·        Oktatás: Az első népiskola 1862-ben épült paraszti adományokból, ahol a gyerekeket írni és olvasni tanították, de a hangsúly a vallásos oktatáson (ének, bibliaolvasás, hittan) volt. A gyerekek csak télen jártak iskolába. A 19. század végén további négy osztályos parókiális iskola nyílt, ahol magyar nyelven folyt az oktatás.

·        Első Világháború: Az első világháború során mintegy 130 férfit mozgósítottak az osztrák-magyar hadseregbe. A lakossá

József Holovács püspök halálának 25. évfordulója.

József Holovács püspök élete és szolgálata

 Ez a József  Holovács (Йосиф Головач), a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspökének életét, titkos szolgálatát és örökségét tekinti át, különös tekintettel a szovjet elnyomás időszakára. 

Születés és családi háttér:

·         József   Holovács 1924. augusztus 11-én született Imsticsó (Імстичово) faluban (ma Huszt járás, Kárpátalja) Ștefan Holovács pap és Irina Lyakhovics családjában.

·        Mélyen keresztény nevelést kapott, amely meghatározta élete további útját. Szülei támogatták spirituális fejlődését.

·        Családja mindkét ágon papi gyökerekkel rendelkezett, ami befolyásolta hivatásválasztását. Ő volt a legidősebb a négy gyermek közül. Apja korán, 1942-ben elhunyt, ami miatt  József  nek már 20 évesen felelősséget kellett vállalnia a családért.

Korai papi szolgálat és a földalatti egyház:

szeptember 14-én Munkácsi Teodor Romzsa (Теодор Ромжа) boldog vértanú püspök szentelte pappá. Ez volt Teodor püspök utolsó papi szentelése, aki másfél hónapon belül vértanúhalált halt.

·        1949-ig Jarok (Ярок) faluban szolgált. Teodor püspök meggyilkolása után  József   atyának titokban kellett folytatnia papi szolgálatát a szovjet elnyomás miatt.

·        1949-től 1984-ig civil foglalkozásokban dolgozott (erdőgazdálkodásban, majd felcserként orvosi intézményekben Kárpátalján, többek között tuberkulózis-diszpenzerben Ungváron), de továbbra is titokban, "mély konspirációban" szolgálta a híveket éjszakánként: gyóntatott és isteni liturgiákat mutatott be otthonokban. Egyik fia elmondása szerint apja gyakran két-három hétig távol volt otthonról a munkája miatt.

·        "Jó pásztor életét adja juhaiért" (Jn 10,11) – Holovács püspök szolgálata a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egyik legnehezebb időszakára esett.

·        A szovjet totalitárius időkben Holovács püspök háza valójában egy "kis templommá" vált, ahol titokban tartottak liturgiákat, esketéseket és keresztelőket.

Püspökké szentelés és titkos tevékenység:

március 15-én, Karagandában (Kazahsztán,

Drugetháza (Zárécsovo) faluban, Perecsenyi járásban szolgáló görögkatolikus papság történetét át a legkorábbi időktől 1949-ig.

 

Ez az átfogó áttekintés bemutatja Drugetháza falu vallási és társadalmi életének alakulását a papságon keresztül, kiemelve a hit, az oktatás, a kultúra és a politikai küzdelmek összefonódását a Kárpátalján. Különösen dr. Sztefan Fencsik alakja rajzolódik ki rendkívül sokoldalú és tragikus személyiségként, aki aktívan részt vett a ruszin nemzeti mozgalomban és a kulturális életben, és mártírhalált halt a szovjet elnyomás idején.

1. Drugetháza falu és templomának története

·        Első említés: A falu első írásos említése 1551-ből származik, egy latin szövegben, amely „Zaricza érkezéséről Ungba” szól. A név eredete a „határon túli” elhelyezkedésre utal, mivel a falu az Ung folyó túloldalán fekszik.

·        A templom:Régi templom: 1751-ben a faluban egy fából készült Szűz Mária Születése templom állt, három haranggal és az összes ikonnal.

·        Jelenlegi templom építése: A mai kőből épült templom a régi, fa templom helyén áll. „Hasonlóan más 18. századi templomokhoz, az épület jó arányokkal, karcsú toronyvonalakkal és gyönyörű elhelyezkedéssel rendelkezik egy dombon. A templom falait 1765-ben emelte Matěj Teodorovics helyi plébános erőfeszítéseinek köszönhetően.”

·        Díszítés és felújítás: Az építkezés történetéről az ikonosztáz hátoldalán olvasható szöveg tanúskodik: „Ez az isteni templom 1770-ben épült, az ikonosztázt és az oltárt 1809-ben fafaragó Duhnovics, az ikonfestő pedig Tyimofej Kagarszkij faragta és festette. Plébános: V. Ivaskovics, kurátorok: Micu M., Bodak V., Bodak F., Gerics M., Kerecman F. Az isteni templomot 1859-ben festette ki, az oltár és a szószék F. Vidra ikonfestő, Avguszt Szvoboda festő és F. Povoli ötvös munkája volt. Ezt a jótékony cselekedetet V. Medveczkij plébános és vikárius idejében végezték el, kurátorok: Kerecman G., Mulesa M. az egész közösség, különösen Mulesa F., Csilippka M., Mulesa P., Klin I., Mulesa V., Bodak F. segítségével.”

·        Harangok: 1905-ben Ungváron, F. Égért öntödéjében vásároltak harangokat 5500 koronáért. Egy kis harang „IN DEORUM JESUS NAZARENI 1750” felirattal megmaradt a régi készletből.

2. A Drugetházaban szolgált plébánosok listája (kronológiai sorrendben)

A dokumentum részletes listát nyújt a Drugetházaban szolgált plébánosokról 1704-től 1949-ig. Néhány kiemelt név:

·        1755 – 1775 Teodorovics Matěj (aki a templom falait építtette)

·        1801 – 1825 Ivaskovics Vaszil

·        1825 – 1847 Bacsinszky Mihály

·        1848 – 1857 Bacsinszky Ireny (Mihály fia)

·        1858 – 1868 Medveczkij Vaszil

·        1868 – 1872 Legeza Jozef

·        1872 – 1884 Soltész Alekszandr

·        1885 – 1902 Dudinszkij Tyivadar id.

·        1902 – 1904 Dudinszkij Tyivadar ifj. (apja halála után)

·        1904 – 1926 Fencsik Endre (Andrej (Turjáni esperesség dékánja is volt)

·        1926 – 1927 dr. Fencsik Sztefan (Endre fia)

·        1927 – 1937 Jenkovszkij Endre 

·        1937 – 1949 Hribovszky Vaszil

A Paulisinecz Pedagógus és Zenész Dinazstia Bevezetés

 A Paulisinecz család történetét és örökségét vizsgálja, elsősorban a pedagógia és a zene területére fókuszálva, A Paulisinecz dinasztia egy többgenerációs család, amely mélyen gyökerezik Kárpátalján, és jelentős mértékben hozzájárult a helyi oktatáshoz és kulturális élethez

A dinasztia Ivan Paulisinecz kezdődik (született 1863), aki feleségével, Julia Hurejjel (nemesi családból származó) együtt 11 gyermeket nevelt. Ezeknek a gyermekeknek a többsége tanár lett, megalapozva ezzel a család pedagógiai örökségét a Perecseny régióban. A család figyelemre méltó tagjai között szerepel Mykola Paulisinecz (1888-1954), aki kórust alapított és népszerűsített; Mykola Paulisinecz(1928-2008), kiemelkedő oktatási vezető és lokalista; Ivan Krajnyk (1922-2003), aki jogi diplomája ellenére a zenének szentelte magát és kórusokat vezetett; és Myroslav Csaykovsky (1927-1995), orvos és elismert kórusvezető, aki nagyban hozzájárult a helyi zenei élethez. A források kiemelik a család elkötelezettségét a közjó iránt, a kihívások ellenére is, és azt, hogy örökségüket a következő generációk is viszik tovább.

Ivan Paulisinecz (1863-1918) tekinthető a Paulisinecz pedagógiai dinasztia alapítójának. Haláláig a turja-pasikai faluban dolgozott tanárként.

Ivan Paulisinecz felesége, Julia Hurej, az Antalóczy de Antalócz nemesi családból származott. Ez a család 1628. november 15-én kapta meg nemesi oklevelét II. Ferdinánd királytól Bécsben.

Mykola Paulisinecz (sz. 1888) Szinjon Szilvai pappal együtt egy négytagú falusi kórust hozott létre Vorocsivóban. A kórus a múlt század harmincas éveiben triumfálva lépett fel Ungváron, Eperjesen és Kassán.

Mykola Paulisinecz (sz. 1928) iskolaigazgatóként és az oktatási osztály vezetőjeként végzett gyümölcsöző szervezői és pedagógiai munkát. Ugyanakkor "igazságkedvelő és nyíltsága" miatt többször kegyvesztetté vált a pártvezetésnél, és lefokozták, de ez nem törte meg kreatív aktivitását.

Ivan Krajnyk (sz. 1922) eredetileg jogi diplomát szerzett a Budapesti Egyetemen. Azonban gyermekkorától fogva vonzódott a zenéhez, és végül ennek szentelte magát, amatőr zenei csoportokat szervezett és vezetett, valamint zenét szerzett.

Myroslav Csaykovsky (sz. 1927) orvosként szülészeti osztályon, majd a járási kórház főorvosaként dolgozott Szvaljaván, jelentősen bővítve és javítva az egészségügyi létesítmények hálózatát. Emellett kiemelkedő zenész volt, aki 42 éven át vezetett egy kórust, és egy görögkatolikus egyházi kórust is alapított.

Stefan Paulisinecz (sz. 1900) 1944-ben kénytelen volt elmenekülni Csehszlovákiába. Ott tragikusan életét vesztette 1946-ban.

Marta Paulisinecz (sz. 1912) 1944-ben Budapestre költözött. Ott folytatta oktatói pályáját, orosz nyelvet tanított az egyik budapesti egyetemen.

Amellett, hogy sokan tanárok voltak, a Paulisinecz dinasztiában orvos (Myroslav Chaykovsky), gyermekotthoni nevelő és vezető (Nadia Paulisinecz, Lyuba Oprendyk), iskolaigazgató és oktatási osztály vezetője (Mykola Paulisinecz sz. 1928), erdészeti kombinát vezetője (Yosyf Paulisinecz), valamint filatelista és lokalista (Mykola Paulisinecz sz. 1928) is megtalálható.

Szvaljava városa Myroslav Csaykovsky nevét egy utcának adta, bejegyezték a város díszpolgárai közé, és egy domborművet is elhelyeztek a városi tanács épületén a Szvaljava régió kiemelkedő személyiségeinek galériájában.