Daniel Bendas atya „Lelkipásztori kádárképzés a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében (1949–1989)” című publikációja az Ungvári Nemzeti Egyetem „LOGOSZ” Történelmi és Vallási Kutatások Kutatóközpontjának 2012. évi kötetéből

 Általánosan ismert, hogy a Munkácsi Egyházmegye alapítása az ezeréves múltba vész, de a számára lelkészek és kántorok képzésével és nevelésével foglalkozó tanintézményekről csak a Munkácsi Barátok hegyi kolostorának létrehozása után beszélhetünk, amely nemcsak a hívők központjává, hanem a tudás, a kultúra és az oktatás fészkévé is vált. A kolostor mellett elemi iskola működött az írás-olvasás oktatására, szertartáskönyveket másoltak, és az első krónikákat hozták létre. 1391-ben megnyitották a Hrusói kolostort, ahol a 15. század elejétől népiskola, valamint teológiai iskola működött, ahol fiatal szerzetesek és papok fiai tanultak.

Így teljes biztonsággal elmondhatjuk, hogy régiónkban mind az általános, mind pedig különösen az egyházi oktatás fejlődésének mozgatórugója az Egyház volt, mivel a kereszténység terjesztése megkövetelte a helyi papok és kántorok képzését, akik képesek voltak kielégíteni a hívők lelki igényeit, és ha lehetséges, írás-olvasásra tanítani a helyi lakosságot. Ezért a vidék kutatóinak többsége úgy véli, hogy ilyen iskolák léteztek Munkács, Nagyberezna, Isztháza, Borzsova, Máriapócs és Vörösvágás kolostorai mellett, és bizonyos szintű oktatást nyújtottak a papoknak, szerzeteseknek, sőt időnként a laikusoknak is.

Maga az élet hívta életre az ún. plébániai iskolák megalapításának szükségességét és célszerűségét a templomok mellett. Az ilyen iskolákat a papság irányításával először Ungváron (1401), Beregszászon (1467) és Munkácson (1552) alapították. A 17. század végére a Munkácsi Egyházmegye területén már 40 ilyen plébániai iskola létezett.

Szolgálat a fényben és a föld alatt: Szabó György atya életútja (1927–2009)

 

1. A lelkész és a tudós kettős identitása

Szabó György atya alakja az értelmiségi és szellemi ellenállás egyedi példája a totalitárius rendszerrel szemben. Életútja, amely 1927. május 3-án kezdődött Bedeckán (Bedevlja), ifj. Szabó István görögkatolikus lelkész és Koszzej Kornélia családjában, egy ritka szintézist testesített meg: a szovjet közgazdász-tudós sikeres karrierjét és a titkos pap odaadó szolgálatát a Görögkatolikus Egyház kegyetlen üldöztetésének idején. Az állami egyetem kandidátusaként és docenseként analitikai tehetségét az egyházi struktúrák kiépítésére fordította. Ez a cikk, amely születésének közelgő, jövő évi 100. évfordulójára készült, annak az embernek a történetét tárja fel, aki a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye (MGKE) újjáéledésének „idegközpontja”, valamint a „katakombák” korszaka és az Egyház modern intézményi teljessége közötti híd lett.

2. Lelki gyökerek: A lelkészi nemzetség genealógiája

György atya régi lelkészi dinasztiából származott, amelyben az Apostoli Szentszékhez való hűség örökségként szállt át. Hitbeli állhatatosságát generációk tapasztalata edzette meg:

• Apa (id. Szabó István atya): Életévei: 1894–1945. Teológiai tanulmányait Ungváron végezte. 1918. december 22-én Papp Antal munkácsi püspök szentelte pappá. Lelkészként szolgált Bedeckán és Rahón, a háborús években (1941–1945) pedig ungvári börtönlelkészként és Pásztély (Pastilky) faluban teljesített szolgálatot. 1937-től tiszteletbeli esperesi címmel bírt.

• Anya (Koszzej Kornélia): Életévei: 1893–1967, Koszzej Títusz lelkész és Csopej Anasztázia (Csopej Gábor atya leánya) gyermeke.

• Apai nagyapa (Szabó Eraszt): Életévei: 1866–1924, Kelecsehényben és Ardánfalván szolgált, 1919-től tiszteletbeli esperes. Felesége Seregély Erzsébet (Seregély Vazul atya leánya) volt.

• Anyai nagyapa (Koszzej Títusz): Lelkészcsaládban született (szülei: Koszzej János és Jaromisz Márta), életévei: 1849–1928, lelkipásztorkodott Ladomérocon, Remetén, Bedeckán és Alsókalocsán.

Ez a szerteágazó családfa, amely magában foglalta a Szabó, Csopej, Seregély, Koszzej, Jaromisz… családokat, teremtette meg Szabó György rendíthetetlenségének alapját. A generációk öröksége olyan egyházi hazafiként formálta, aki készen állt az illegális lét kihívásaira.

A ruszin konyha lelke: az íz, ami hazatérít

0

A gyermekkor elfeledett íze

A ruszin konyha régi receptjei — azok az ízek, amelyek szerint a nagyanyáink és édesanyáink főztek. Az egyforma és gyors ételek világában egyre gyakrabban vágyakozunk valami igazira. Hová tűnik a friss kenyér meleg illata és a főzés titkai, amelyek ekkor anyáról lányra örökítettek? Az ősök receptjei gyakran velük együtt tűnnek el, csak egy űrt hagyva maguk mögött az emlékezetben.

Több mint egyszerű étel

A gyermekkor íze élő emlékezet: a kukoricaliszt érdessége, az erdei gombák illata, a dolgos kezek által gyúrt tészta melege. Itt minden egyes étel családi kincsé válik, amely helyreállítja a generációk közötti megszakadt kapcsolatot.

Miért fontosak a helyi receptek?

A ruszin konyha megőrzése napjainkban mód arra, hogy megvédjük saját kultúránkat a feledéstől. A ruszin hagyomány hosszú ideig a nagy történelmi események árnyékában húzódott meg. Minden politikai vihar ellenére ezen ételek megőrzése segíti a népet abban, hogy fenntartsa a hangját. Ez az az alap, amely emlékeztet az egyediségünkre és Közép-Európa történetére.

Az örökkévalóság mérnökei: A Bendász család életének hihetetlen paradoxonai

 A digitális amnézia korában, amikor az információk csupán néhány óráig élnek, az ősök emléke pedig két generáció alatt elmosódik, Kárpátalja történelme azt kockáztatta, hogy fehér folttá válik. Az identitás szisztematikus eltörlése a szovjet időszakban elérte volna célját, ha nincs két ember:  Bendász István és Dániel. Apa és fia, kanonok és mérnök, az emlékezet építészeivé váltak, akiknek sorsa intellektuális bravúrok és a hagyományos életrajz kereteit túllépő tragikus paradoxonok láncolata.

Nyelvi kaleidoszkóp: Négy osztály – négy nyelv

Bendász István intellektuális alapjait a nyelvek és kultúrák közötti rendkívüli utazás fektette le. Elemi oktatása a 20. század elejének viharos földrajzát tükrözte, ahol minden iskolaváltás egyben a civilizációs kód megváltozását is jelentette:

1. osztály: angol nyelv (Scranton, Pennsylvania, USA) – gyermekkor az emigrációban;

2. osztály: magyar nyelv (Munkács) – visszatérés az Osztrák–Magyar Monarchia gyökereihez;

3. osztály: ruszin nyelv (Hrusevo/Szentmihálykörtvélyes, Técsői járás) – elmerülés a népi kultúrában;

4. osztály: latin nyelv (római katolikus iskola Máramarosszigeten) – érintkezés az Egyház szakrális nyelvével.

Ez a „nyelvi küldetés” nem csupán a véletlen műve volt. Egy olyan egyedülálló poliglotott formált belőle, aki évtizedekkel később eredetiben tudta olvasni Kárpátalja történelmét – a középkori latintól a jogi magyar nyelvig. István élő híddá vált a korszakok között, amelyet semmilyen határ nem tudott lerombolni.

A hivatás paradoxona: A pap, aki szilárdságtant tanított

Bendas Dániel élete az apai szolgálat folytatása volt, de olyan formában, amelyet a totalitarizmus kontextusán kívül nehéz elképz

A Jaczkovics-dinasztia társadalmi és kulturális hatása Kárpátalján

1. A görögkatolikus papság mint társadalmi és szellemi elit                                                            Kárpátalja újkori történelmében a görögkatolikus papság, és ezen belül az olyan kiterjedt dinasztiák, mint a Jaczkovics család, stratégiai jelentőségű szerepet töltöttek be a régió (különösen Ung, Bereg és Zemplén vármegyék) modernizációjában. A politikai instabilitás és a gyakori impériumváltások során a papság vált a helyi közösségek de facto intellektuális és szociális vezetőjévé, megtestesítve a szubszidiaritás elvét: ott vállaltak felelősséget, ahol az állami struktúrák kudarcot vallottak vagy ellenségessé váltak.

A források alapján a Jaczkovics családot egyfajta sajátos „papi kasztként” definiálhatjuk. Ez a fogalom szociológiai értelemben nem elszigeteltséget, hanem egy generációkon átívelő hivatástudatot és műveltséget jelöl, ahol a közösségi szolgálat ethosza apáról fiúra szállt. Ez a zárt, mégis a nép felé nyitott struktúra biztosította a kulturális folytonosságot a ruszin és magyar görögkatolikus közösségek számára. A családtörténeti adatok elemzése rávilágít arra, hogy a Jaczkovicsok egyéni sorsa miként reprezentálja a teljes kárpátaljai szellemi elit társadalmi súlyát és történelmi felelősségét.

2. Genealógiai hálózat és Interfamiliáris kapcsolatok

A Jaczkovics dinasztia kohézióját a tudatos házassági politika erősítette meg, amely révén az egyházmegye legbefolyásosabb családjaival fonódtak össze:

• Legeza: Többszörös fonódás; Jaczkovics Ágoston és Jaczkovics Bazil (1812–1868) is Legeza-leányokat (Erzsébet és Borbála) vett feleségül.
• Romzsa: Jaczkovics Sándor (1832–1882) felesége Romzsa Mária volt, ami közvetlen rokoni kapcsot teremtett a későbbi vértanú püspök családjával.
• Bacsinszky: Jaczkovics László felesége Bacsinszky Mária volt, ami a legelőkelőbb püspöki családdal való egyesülést jelentette.
• Seregély: Izabella és Cecília Jaczkovics is Seregély papokhoz ment feleségül, megerősítve a zempléni és beregi szálakat.
• Tóth: Sarolta Jaczkovics Tóth Elek parókus felesége lett. További meghatározó társcsaládok: Danilovics, Csopey, Husznay, Dzubay, Neviczky, Gorzó.

 

A dinasztia kiemelkedő képviselői és szolgálati helyeik:

• Jaczkovics András (1814–1873): Ladomér papja, aki hivatása mellett a politikai szabadságjogokért is kiállt.
• Jaczkovics Sándor (1832–1882): Alsódomonya parókusa, az Ungvári Esperesi Kerület esperese, aki 1869-ben I. Ferenc Józseftől megkapta a Koronás Arany Érdemkeresztet, ami a dinasztia birodalmi szintű elismertségét jelzi.
• Jaczkovics Miklós (1835–1903): Meghatározó lelkipásztor, aki 1884 és 1903 között Nagyturjaszögön (Turytsia) teljesített szolgálatot.
• Jaczkovics Bazil (1891–1940): Miklós fia, aki Drágabártfalván (Dorobratovo) és később Nagyturjaszögön is szolgált; a két világháború közötti korszak egyik legbefolyásosabb népnevelője.
• Jaczkovics László (1918–1985): Felsőkaraszló segédlelkésze, aki a szovjet elnyomás alatt is hű maradt hitéhez, titokban, illegálisan folytatva a lelkipásztori munkát.

Ez a kiterjedt genealógiai

A Legeza-család: A kárpátaljai kultúra és hit évszázados oszlopai

A forrásdokumentum a kárpátaljai Legeza család több évszázados történetét és a régió fejlődésére gyakorolt hatását mutatja be. Ez a meghatározó görögkatolikus papi dinasztia a 18. századtól kezdve központi szerepet játszott a helyi vallási, kulturális és társadalmi élet formálásában.

Kiemelt figyelmet kap a család hősies helytállása a szovjet egyházüldözés idején, amikor sokan a mártíromságot vagy a száműzetést választották hitük megőrzése érdekében. Az elemzés kitér a nemzetség nemesi származására, kiterjedt rokoni kapcsolataira és a magyar oktatást, illetve hitéletet támogató tevékenységükre is.

Összességében a forrás a Legeza nevet az értelmiségi folytonosság és a nemzeti öntudat szimbólumaként prezentálja a kárpátaljai történelemben.

1. A nemesi gyökerektől a Kárpátok bérceiig

A Legeza-család története nem csupán egy genealógiai adatfolyam, hanem a kárpátaljai ruszin sors tükörképe. A család gyökerei a ködös múltba, egészen a 12. századig nyúlnak vissza, a lengyelországi Ligęza de Bobrk nemzetséghez. A dinasztia tagjai a 18. század folyamán telepedtek le a Magyar Királyság északkeleti végein, a Kárpátok hegyei között megbúvó Izvor (ma Rodnikivka/Beregforrás) községben, valamint a család valódi „fészkének” számító Turja-völgy falvaiban (Turjasebes, Drugetháza, Turjavágás).

Bár eredetileg római katolikus lengyel nemesek voltak, a helyi közösségbe való szerves beilleszkedésük során vallási identitást váltottak. A görögkatolikus hitre térve nem elhagyták nemesi öntudatukat, hanem azt a ruszin nép szolgálatába állították, így váltak az egyszerű hegyi emberek szellemi és lelki vezetőivé.

„A család nemzedékeken át hűségesen őrizte lengyel eredetének tudatát és nemesi múltjának emlékét. Címerük, amely egy szamárfejet és egy félkecskét ábrázol, a büszke származás jelképeként vonult végig a család évszázados történetén, emlékeztetve őket a nemesi méltóság és a közösségi felelősség egységére.”

Ez az ősi háttér tette lehetővé, hogy a Legeza-papok ne csupán lelkiatyák, hanem a nép igazi „arisztokratái” legyenek, akik műveltségükkel és kapcsolataikkal védelmezték híveiket.

2. A papi dinasztiák szerepe: Miért volt a parókia a közösség szíve?

A 18–19. századi Kárpátalján a görögkatolikus parókia messze több volt vallási központnál: az írástudás, a gazdasági túlélés és a kulturális ellenállás bástyájaként működött. Itt alakult ki a sajátos „papi arisztokrácia”, ahol a nagynevű családok – mint a Bacsinszky, a Legeza és a Fenczik – tudatos

Teodor Bacsinszky görög katolikus pap, teológiai doktor születésének 115. évfordulójára.

 

A kárpátaljai görögkatolikus papság történelmi küldetése

A 20. század közepi Kárpátalja a vallási és politikai feszültségek tragikus metszéspontjában állt. A szovjet hatalomátvételt követően a görögkatolikus egyház elleni módszeres hadjárat – a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye felszámolása – nem csupán a hit intézményes kereteinek szétzúzását célozta, hanem a régió szellemi elitjének morális és fizikai megsemmisítését is.

 Ebben a küzdelemben a Dr. Bacsinszky Teodorhoz hasonló, magas műveltségű, tudományos fokozattal rendelkező értelmiségi papok léte közvetlen veszélyt jelentett a szovjet ideológiára.

Tudásuk és rendíthetetlen hűségük immunissá tette őket az állami propagandával szemben, intellektuális integritásuk pedig gátat szabott a totális diktatúra térnyerésének. Jelen biográfiai tanulmány célja Bacsinszky életútjának bemutatása, amely a hűség, az intellektuális ellenállás és a keresztény mártíromság tiszta példája marad az utókor számára, a családi gyökerektől a tudományos sikereken át a hitvalló fogságig.

Dubrivka Papi Dinasztiái: Házassági Stratégiák és a Lelkészi Elit Formálódása a Munkácsi Egyházmegyében

 Bevezetés: Dubrivka mint a Kárpátaljai Lelkészi Társadalom Tükre

A dubrivkai Szent Péter és Pál templom története egy olyan mikrotörténelem, amely hűen tükrözi a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye tágabb társadalmi, kulturális és vallási folyamatait a XVIII. századtól egészen a XX. századig. A plébánia krónikája elválaszthatatlan az ott szolgáló papok sorsától, akik között felvilágosult népművelők, a régió fejlődésében kulcsszerepet játszó közéleti és politikai szereplők, valamint a hitükért vértanúhalált halt lelkipásztorok egyaránt megtalálhatók. Életútjuk a stabilitás, a nemzeti újjászületés és a totalitárius rezsim brutális elnyomásának korszakait öleli fel, tanúságot téve a hit és az emberi szellem törhetetlenségéről.

E tanulmány központi tézise, hogy a dubrivkai plébánián szolgáló lelkészi dinasztiák részletes életrajzi adatain keresztül bemutatható egy zárt, önfenntartó papi elit kialakulásának és működésének mechanizmusa. A dokumentum azt vizsgálja, hogy a dinasztikus öröklődés és a gondosan megtervezett, stratégiai házassági szövetségek miként szolgáltak a társadalmi tőke megerősítésének, a kulturális identitás megőrzésének és a regionális befolyás megszilárdításának hatékony eszközeiként a kárpátaljai görögkatolikus papság körében.

Mielőtt azonban részletesen elemeznénk e papi dinasztiák hálózatait, szükséges megismernünk azt a történelmi környezetet – a plébánia és a templom történetét –, amely keretet adott ezen összetett társadalmi struktúrák kialakulásának és virágzásának.

MARIJA DUTKO: EGY KÖLTŐ HANGJA A HÁBORÚ IDEJÉN

 

Ki is az a Marija Dutko

Hogyan születik művészet a tragédia hamvaiból? Marija Dutko, egy négygyermekes kárpátaljai édesanya számára a költészet nem választás, hanem szükségszerűség volt – egy nyelv, amely a személyes veszteség és egy nemzet háborújának kohójában formálódott. Története nem csupán egy alkotó pályájának kezdete, hanem megrendítő tanúságtétel az emberi lélek erejéről. Versei, amelyek a gyászból és a fájdalomból fakadnak, a művészet gyógyító és emlékeztető szerepét mutatják be a legnehezebb időkben, egy olyan hangot képviselve, amely egyszerre személyes és egyetemes.

Az alkotás szikrája: Amikor a fájdalom verssé válik

Marija Dutko számára a versírás nem gyermekkori álom beteljesülése volt, hanem egy felnőttkori szükséglet, amelyet két megrázó esemény hívott életre.

• A testvér elvesztése: A költészet a testvére, Vaszil elvesztése után vált számára az érzelmek feldolgozásának eszközévé. A gyász egy teljes hónapra elzárta a külvilágtól; ahogy ő fogalmazott, a családjuk „nem élt” abban az időszakban, teljesen elszigetelődtek a hírektől és az internettől. Debütáló kötetét, a «Я дякую, солдате, за життя!»-t (Köszönöm, katona, az életet!) neki és Ukrajna minden védelmezőjének ajánlotta.

• Az „Ohmatdit” kórház elleni támadás: Ebből a mély gyászból egyetlen hír rántotta ki: a kijevi „Ohmatdit” gyermekkórházat ért támadás. Ez a hír volt az a „trigger”, amely áttörte a gyász falát, és az elfojtott érzelmek robbanásszerű kitörését váltotta ki. Miközben négyhónapos gyermekét ringatta, a tehetetlen düh és a megújult fájdalom szülte meg első versét – egy azonnali, zsigeri választ a háború kegyetlenségére.

Ez a két alapvető trauma – az egyik mélységesen személyes, a másik egy kollektív sokk – vált költői világának ikerpillérévé, megalapozva a műveit meghatározó párbeszédet a magángyász és a közösségi felháborodás között.

Marija Dutko költészetének világa: Fő témák és üzenetek

Marija Dutko versei a háborús valóság különböző rétegeit tárják fel, a személyes gyásztól a kollektív háláig. Műveiben három központi téma rajzolódik ki, amelyek együttesen adják költészetének erejét és mélységét.

 A háború és a hála hangja

Dutko költészetének egyik alappillére a hazaszeretet és a katonák iránti mélységes tisztelet. Versei nem csupán a háború borzalmairól szólnak, hanem arról a háláról is, amellyel a hátországban élők tartoznak azoknak, akik az életüket kockáztatják a békéért. A kötet címadó verse, a „Я дякую, солдате, за життя” tökéletesen összefoglalja ezt az érzést, köszönetet mondva a mindennapi élet apró, békés pillanataiért.

A Egreshát(Vulsіnky) görögkatolikus egyház és papsága

 

Ez a dokumentum a "A Egreshát görögkatolikus egyház és papjai" és az "Egreshát Papjainak Krónikája" című forrásokból származó kivonatok alapján készült, áttekintve a legfontosabb témákat, ötleteket és tényeket a vulshinkai (Egreshát) görögkatolikus egyház és papságának történetéből.

1. Vulshinkai (Egresh át) falu és egyházának történelmi gyökerei

·        Hosszú történelem: A falu már a XVІ. században, hivatalosan pedig 1602 óta említve van.

·        A templom központi szerepe: A kő görögkatolikus templom a falu központi épülete és spirituális központja, amelynek építése 1770-ben kezdődött és több évtizeden át tartott, végül 1801-ben, vagy egyes források szerint 1806-ban fejeződött be.

·        Korábbi templomok: A kőtemplom előtt "fa Szent Mihály templom állt, jó állapotban, két haranggal, minden ikonnal díszítve." Ez a fatemplom többször leégett, ami arra ösztönözte a helyieket, hogy kőépületet emeljenek.

·        Építkezési részletek: Az építkezésbe olasz mesterek is bekapcsolódtak. A templom tetői kezdetben zsindellyel voltak fedve. Az ötsoros ikonosztázion a templom építésének idejéből származik.

·        Harangok és harangláb: 1930-ban kő haranglábat építettek a templom mellé, ahová áthelyezték a harangokat a templom falainak megóvása érdekében. A harangokat Csehországban készítették és Uzhhorodból szekerekkel, ökrökkel hozták el.

·        Háborús veszteségek és új harangok: "A háború idején két kis harangot elvittek, hogy fegyverré olvasszák. Egy harang maradt, és két kicsit az uzshhorodi «Акорд» cég készített." Egy kisebb harangot „Friedrich Jenich Aradi” öntött 1913-ban, egy nagyobbikat az „Akord” cég 1935-ben, amikor Jevhen Dohovics atya volt a pap.

·        Változó templomi ünnep: 1936-ig a templom védőszentjének ünnepe Szent Miklós napján volt, majd ezt követően Szűz Mária oltalmának ünnepén.

·        Dokumentumok elvesztése: Sok egyházi könyv és dokumentum "eltűnt 1948–1949-ben, a szovjet hatalom eljövetelével."

A Lyuta (Havasköz) falu és egyházának története es a Papok, különös tekintettel az 19. századra.

Lyuta (Havasköz) nevű falu és a hozzá kapcsolódó egyház történetének kulcsfontosságú elemeit foglalja össze, különös figyelmet fordítva az 19. századi eseményekre és a közösségre gyakorolt hatásukra. A források betekintést nyújtanak a település demográfiai változásaiba, gazdasági fejlődésébe, oktatásába és kiemelten az egyházi életébe.

1. Lyuta falu történeti áttekintése és fejlődése

·        Korai település és birtokviszonyok: Lyuta története a 13. század közepén kezdődik, az Uj (Uzs) domínium részeként. A falut 1320-tól a Drugeth család birtokolta a 17. századig. A falut hivatalosan 1567-ben alapították, ekkor mindössze két család lakta. A népesség fokozatosan növekedett, 1588-ban már 12 háztartás volt. Egy 1599-es járvány azonban visszaesést okozott, 6 családra csökkentve a lakosságot. "У 1599 село перенесло епідемію і зменшилось населення — тоді тут налічувалися 6 родин."

·        18. század: A 18. században jelentős növekedés tapasztalható: 1715-ben már 39 család élt itt, és két vízi malom is működött.

·        19. század: Népességrobbanás és gazdasági fellendülés: Az 19. század első felében Lyuta drasztikusan megnőtt. "Протягом першої половини XIX століття Люта значно зросла. Тут налічувалося 109 дворів, у яких проживало 1014 чоловік." A lakosság egyre nagyobb része foglalkozott kézművességgel. A fakitermelés és fafeldolgozás kiemelten fontos gazdasági ággá vált, részben a német (sváb) telepesek, mint például Raike és Laver érkezésének köszönhetően. " Fűrészáru, zsindely és dongagyártás zajlott, a helyi parasztokat pedig szénégetésre és hamuzsírgyártásra is használták. 1896-ban a vízi kerék helyett gőzgépet, valamint két fűrészkeretet és egy körfűrészt szereltek be a fűrészüzembe, ahol ekkor mintegy 30 állandó munkás dolgozott.

·        Oktatás: Az első népiskola 1862-ben épült paraszti adományokból, ahol a gyerekeket írni és olvasni tanították, de a hangsúly a vallásos oktatáson (ének, bibliaolvasás, hittan) volt. A gyerekek csak télen jártak iskolába. A 19. század végén további négy osztályos parókiális iskola nyílt, ahol magyar nyelven folyt az oktatás.

·        Első Világháború: Az első világháború során mintegy 130 férfit mozgósítottak az osztrák-magyar hadseregbe. A lakossá

József Holovács püspök halálának 25. évfordulója.

József Holovács püspök élete és szolgálata

 Ez a József  Holovács (Йосиф Головач), a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspökének életét, titkos szolgálatát és örökségét tekinti át, különös tekintettel a szovjet elnyomás időszakára. 

Születés és családi háttér:

·         József   Holovács 1924. augusztus 11-én született Imsticsó (Імстичово) faluban (ma Huszt járás, Kárpátalja) Ștefan Holovács pap és Irina Lyakhovics családjában.

·        Mélyen keresztény nevelést kapott, amely meghatározta élete további útját. Szülei támogatták spirituális fejlődését.

·        Családja mindkét ágon papi gyökerekkel rendelkezett, ami befolyásolta hivatásválasztását. Ő volt a legidősebb a négy gyermek közül. Apja korán, 1942-ben elhunyt, ami miatt  József  nek már 20 évesen felelősséget kellett vállalnia a családért.

Korai papi szolgálat és a földalatti egyház:

szeptember 14-én Munkácsi Teodor Romzsa (Теодор Ромжа) boldog vértanú püspök szentelte pappá. Ez volt Teodor püspök utolsó papi szentelése, aki másfél hónapon belül vértanúhalált halt.

·        1949-ig Jarok (Ярок) faluban szolgált. Teodor püspök meggyilkolása után  József   atyának titokban kellett folytatnia papi szolgálatát a szovjet elnyomás miatt.

·        1949-től 1984-ig civil foglalkozásokban dolgozott (erdőgazdálkodásban, majd felcserként orvosi intézményekben Kárpátalján, többek között tuberkulózis-diszpenzerben Ungváron), de továbbra is titokban, "mély konspirációban" szolgálta a híveket éjszakánként: gyóntatott és isteni liturgiákat mutatott be otthonokban. Egyik fia elmondása szerint apja gyakran két-három hétig távol volt otthonról a munkája miatt.

·        "Jó pásztor életét adja juhaiért" (Jn 10,11) – Holovács püspök szolgálata a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egyik legnehezebb időszakára esett.

·        A szovjet totalitárius időkben Holovács püspök háza valójában egy "kis templommá" vált, ahol titokban tartottak liturgiákat, esketéseket és keresztelőket.

Püspökké szentelés és titkos tevékenység:

március 15-én, Karagandában (Kazahsztán,

Drugetháza (Zárécsovo) faluban, Perecsenyi járásban szolgáló görögkatolikus papság történetét át a legkorábbi időktől 1949-ig.

 

Ez az átfogó áttekintés bemutatja Drugetháza falu vallási és társadalmi életének alakulását a papságon keresztül, kiemelve a hit, az oktatás, a kultúra és a politikai küzdelmek összefonódását a Kárpátalján. Különösen dr. Sztefan Fencsik alakja rajzolódik ki rendkívül sokoldalú és tragikus személyiségként, aki aktívan részt vett a ruszin nemzeti mozgalomban és a kulturális életben, és mártírhalált halt a szovjet elnyomás idején.

1. Drugetháza falu és templomának története

·        Első említés: A falu első írásos említése 1551-ből származik, egy latin szövegben, amely „Zaricza érkezéséről Ungba” szól. A név eredete a „határon túli” elhelyezkedésre utal, mivel a falu az Ung folyó túloldalán fekszik.

·        A templom:Régi templom: 1751-ben a faluban egy fából készült Szűz Mária Születése templom állt, három haranggal és az összes ikonnal.

·        Jelenlegi templom építése: A mai kőből épült templom a régi, fa templom helyén áll. „Hasonlóan más 18. századi templomokhoz, az épület jó arányokkal, karcsú toronyvonalakkal és gyönyörű elhelyezkedéssel rendelkezik egy dombon. A templom falait 1765-ben emelte Matěj Teodorovics helyi plébános erőfeszítéseinek köszönhetően.”

·        Díszítés és felújítás: Az építkezés történetéről az ikonosztáz hátoldalán olvasható szöveg tanúskodik: „Ez az isteni templom 1770-ben épült, az ikonosztázt és az oltárt 1809-ben fafaragó Duhnovics, az ikonfestő pedig Tyimofej Kagarszkij faragta és festette. Plébános: V. Ivaskovics, kurátorok: Micu M., Bodak V., Bodak F., Gerics M., Kerecman F. Az isteni templomot 1859-ben festette ki, az oltár és a szószék F. Vidra ikonfestő, Avguszt Szvoboda festő és F. Povoli ötvös munkája volt. Ezt a jótékony cselekedetet V. Medveczkij plébános és vikárius idejében végezték el, kurátorok: Kerecman G., Mulesa M. az egész közösség, különösen Mulesa F., Csilippka M., Mulesa P., Klin I., Mulesa V., Bodak F. segítségével.”

·        Harangok: 1905-ben Ungváron, F. Égért öntödéjében vásároltak harangokat 5500 koronáért. Egy kis harang „IN DEORUM JESUS NAZARENI 1750” felirattal megmaradt a régi készletből.

2. A Drugetházaban szolgált plébánosok listája (kronológiai sorrendben)

A dokumentum részletes listát nyújt a Drugetházaban szolgált plébánosokról 1704-től 1949-ig. Néhány kiemelt név:

·        1755 – 1775 Teodorovics Matěj (aki a templom falait építtette)

·        1801 – 1825 Ivaskovics Vaszil

·        1825 – 1847 Bacsinszky Mihály

·        1848 – 1857 Bacsinszky Ireny (Mihály fia)

·        1858 – 1868 Medveczkij Vaszil

·        1868 – 1872 Legeza Jozef

·        1872 – 1884 Soltész Alekszandr

·        1885 – 1902 Dudinszkij Tyivadar id.

·        1902 – 1904 Dudinszkij Tyivadar ifj. (apja halála után)

·        1904 – 1926 Fencsik Endre (Andrej (Turjáni esperesség dékánja is volt)

·        1926 – 1927 dr. Fencsik Sztefan (Endre fia)

·        1927 – 1937 Jenkovszkij Endre 

·        1937 – 1949 Hribovszky Vaszil